Sitt elszállítása

Sitt elszállítása


Mi a gyorsaságot, verhetetlen árakon kínáljuk!

Rejtett költségek, és egyéb nem várt felárak nélkül


Cégünk fő profilja, a teherautóval történő sittszállítása, zsákos sitt elszállítás, lomtalanítás. Szolgáltatásaink elérhetőek partnereink részére egész Budapesten és Pest megye számos településén egyaránt. Ezen szakterületen, nyugodtan állíthatjuk, hogy kiemelkedő tapasztalattal rendelkezünk, és reméljük, hogy hamarosan Önt is, elégedett ügyfeleink között tudhatjuk.

Legyen szó építési törmelék elszállításáról, hulladékszállításról vagy lomtalanításról, ránk garantáltan számíthat. Fontos megjegyezni, hogy konténer lerakásával nem foglalkozunk, hanem a zsákos sittet, hulladékot, lomot, kisteherautóval szállítjuk el.

Természetesen kollégáink saját kezűleg pakolják fel az elszállítani kívánt lomot, zsákos sittet, egyéb építési hulladékot, és megegyezés szerint, akár be is zsákolják, és úgy szállítják el.

Budapesti székhelyünkből adódóan, a fővárosban esedékes zsákos sitt elszállítással, lomtalanítással, építési törmelék elszállítással kapcsolatos munkáinkat sokkal kedvezőbb áron tudjuk vállalni budapesti megrendelőink részére, mintha Ön a fővároson kívül eső területeken lakna.



Sitt és Lom kitermelése, pincétől a padlásig

Teherautóval és Rakodással – Konténer Nélkül


Sitt elszállítás konténer kihelyezése nélkül Budapest egész területén
Sitt elszállítás és lomtalanítás

Ha minket hív, akkor területfoglalási engedélyre sincs szükség

Budapest egész területén INGYENES kiszállás


És miért jobb Önnek a zsákos sittszállítás, mintha konténert rendelne?


Például mert nem kell vesződnie a konténer megpakolásával, alkalmazottaink elvégzik Önök helyett a munkának ezen részét, de ami még ennél is csábítóbb, hogy sok esetben semmivel se kerül többe, mintha konténer lerakását kérné, ráadásul még területfoglalási engedélyt sem kell kérnie!


Vegyünk egy példát sitt elszállítással kapcsolatban


Ön a fővárosban lakik és zsákos sitt elszállításra, lomtalanításra lenne szüksége. Felhívja cégünket, és elmondja mennyi zsákos sittet, építési törmeléket kell elszállítani, esetleg email címünkre fényképet küld az elvitetni kívánt hulladék mennyiségéről, hogy pontosabb képet kapjunk az elvégzendő munkáról.

Ezen paraméterekből már kollégánk tud mondani egy hozzávetőleges árat a megrendelni kívánt sitt elszállítással, lomtalanítással kapcsolatosan. Ez az ár minimálisan eltérhet a helyszíni megtekintés után, lehet akár kevesebb vagy több is. Minél több infót kapunk előzetesen, annál pontosabb árajánlatot tudunk adni.

Nagyobb munkák esetében a helyszíni megtekintést javasoljuk ügyfeleinknek, mert így mindenkinek sokkal könnyebb dolga van, és nem érhet senkit meglepetés.

Sokan értelemszerűen nem tudják megmondani pontosan az elvitetni kívánt mennyiség, köbméterben számolt térfogatát, ezért van hogy többet vagy kevesebb mondanak. Ami biztos támpontot jelenthet a zsákos sitt elszállítása, építési törmelék szállítás esetében az nem más mint, hogy kb. 30 db normálisan félig megpakolt sittes zsák (Max. 30 kg-ra töltve) jelent 1 köbmétert. Nagyon fontos, hogy a zsákok szigorúan maximum félig legyenek megpakolva, mert különben kihordás közben szétszakadnak, kihordásra alkalmatlanok lesznek.

Azért vettük ezt példának okáért, mert a legtöbb megrendelésünk zsákos sitt elszállítással kapcsolatosan érkezik. Természetesen van arra is lehetőség, hogy kollégáink zsákolják be a felgyülemlett hulladékot, viszont a munkafolyamat ezen részét, óradíjban végezzük, az elvitetni kívánt sitt vagy lom mennyiségével arányosan számolva.

Ne bajlódjon olyan dolgokkal, amit egyszerűen kiszervezhet, és a felszabadult idejében, fontosabb dolgokkal is foglalkozhat. Ezért vagyunk mi! Jövünk és megoldjuk a dolgokat, hogy Önnek ez a feladat még minimális stresszel se járjon.



Meglepetések helyett, válassza a szakértelmet


Sitt elszállítás rakodással
Sitt elszállítás tehergépjárművel

Egyedülálló technikai felszerelésekkel


Mennyivel előtte rendeljem meg a zsákos sitt elszállítást, lomtalanítást, építési törmelék elszállítását?


Mivel a pontos mennyiséget általában csak a munka végeztével tudják megmondani a megrendelőink, ami a sittszállítás tekintetében érthető is, mert ugyebár csak az esetleges lakásfelújítás, bontás végén fogják tudni megállapítani, hogy mennyi lesz az elvitetni kívánt zsákos sitt vagy építési törmelék mennyisége.

Ebből adódóan általában tudunk vállalni aznapi sitt vagy lom elszállítást is, de a megrendelés másnapján szinte 100% hogy elszállítjuk a megrendelőnk zsákos sittjét, építési törmelékét, és minden egyéb nem veszélyes hulladékát.


Mit tartalmaz az 1 köbméternyi sitt elszállítása 11.000 Forintos alap díja?


Tegyük fel Önnek van 28 zsáknyi elhordandó inert hulladéka (sitt, építési törmelék)…

A bemutatkozóban már szó volt arról, hogy cégünk nem konténer lerakásával, hanem kisteherautós sitt elszállítással foglalkozik, tehát 3.5 tonna maximális össztömegű tehergépjárművel érkezünk a megadott címre minden sitt elszállítása és lomtalanítással kapcsolatos munkára, ezért Önnek nem kell foglalkoznia a területfoglalási engedély intézésével, mert nem konténerekkel dolgozunk.

Alapáraink tartalmazzák, a teherautótól számított 20 méteres körzetben történő rakodást is, udvar vagy földszint esetében. Emeletekről vagy pincéből történő hulladék kitermelést, óradíjban végzünk, ami nagy részben a kitermelendő sitt vagy lom mennyiségétől függ, hogy mennyi munkatársunkat kell a helyszínre küldeni.

Viszont itt fontos megemlíteni, hogy rendelkezésünkre állnak, olyan egyedülálló technikai eszközök, amelyek a munkafolyamatot jelentősen csökkenteni tudják, ezáltal nemcsak időt takarítunk meg ügyfeleink részére, de anyagilag is sokkal jobban járnak.


Ami nagyon fontos, hogy az építési törmelék elszállítással kapcsolatos áraink tartalmazzák a hulladéklerakási díjat is!


Zsákos sittszállítás, építési törmelék elszállítás, lomtalanítás esetén mikor térhet el a vállalási ár a 11.000 Ft/köbméteres alapártól?


Vegyes hulladék esetében (papír, műanyag, üveg, fa, stb.) 3000 forint plusz díjat számolunk fel köbméterenként, mivel a vegyes hulladéknak ennyivel magasabb a lerakási díja. A pontos összeget kollégáink a helyszíni megtekintés után tudják csak megmondani.

Amennyiben saját kezűleg zsákoljuk be az elvitetni kívánt sittet, építési törmeléket, szemetet, abban az esetben rakodási díjat számolunk, az elvitetni kívánt mennyiséggel arányosan.



Mely területeken vállaljuk elsősorban munkáinkat a zsákos sitt elszállítása és építési törmelék elszállítással kapcsolatos szolgáltatásunknál?


Fő vállalási területünk egyértelműen a főváros, telephelyünk is Budapesten van. A sitt elszállítása, zsákos sitt elszállítása, lomtalanítással kapcsolatos munkáinkat ezen belül is túlnyomórészben a főváros belső kerületeiben végezzük, ahol mondjuk konténert nem lehet lerakni, de mi kisteherautókkal engedélykötelezettség nélkül bemehetünk.

Nem beszélve azon esetekről, amikor például az építési törmeléket vagy egyéb hulladékot a pincéből kell kitermelni, vagy emeletekről lehordani. Ez az igazi erősségünk! Kimondottan ezekre a helyzetekre kifejlesztett eszközeinkkel, gyerekjáték a sitt elhordása számunkra, mondhatni ez cégünk specialitása.


Sok esetben hívnak minket olyan helyekre is, ahol mondjuk nem akarnak saját kezűleg pakolni, esetleg nincs idejük ezzel foglalkozni, vagy már idősebbek és nem is tudnának, vagy esetleg extrém pakolási körülmények állnak fent, de ezért vagyunk mi, hogy ezen problémákat megoldjuk.


Alapjában véve sokkal komfortosabb megoldást kínálunk Önöknek sitt elszállítással kapcsolatban bizonyos esetekben, mintha konténerest hívna, de természetesen vannak olyan helyzetek ahol elkerülhetetlen a konténer megrendelése, ez nem is lehet kérdés.

Kisteherautóinkkal könnyen megoldjuk a parkolást akár Budapest belső kerületeiben is, természetesen Önnek még a területfoglalási engedély beszerzésével sem kell bajlódnia.


Munkatársaink minden esetben törekednek a rájuk bízott munka legrövidebb időn belüli elvégzésére, és tudásuk legjavát nyújtva. Sitt elszállítással kapcsolatos munkáink végeztével hivatalos hulladék átvevő telephelyre szállítjuk az elszállított lomot, sittet, építési törmeléket.


Ezt azért nagyon fontos kiemelni, mert az ellenkezőjét is sokszor megtapasztaltuk munkáink során. Vannak akik a nagyobb anyagi haszon reményében, az elszállított sittet, lomot, hulladékot, egyszerűen leborítják illegális szemétlerakó helyeken, a környezetet ezzel súlyosan károsítva, és a jóhiszemű megrendelőt becsapva.


Nálunk ez nem fordulhat elő!


Természetesen nem csak Budapesten belül vállalunk sitt elszállítást, hanem bármely főváros környéki településen is.


Ha sittszállítás, akkor Tici Transport



Sitt elszállítás Budapesten
Sitt elszállítás konténer nélkül

Comments are closed.